Wartburg ÉlményVezetés

A nyolcvanas években hány család várta, hogy végre hazavihesse ezt a kis pléhdobozt a csepeli Merkúr telepről. És még mindig itt van közöttünk a jól ismert 'GYŐNGYÖRÖNGYÖNGYÖRÖNNG' muzsikával. Az lehet, hogy a '90-es években 'Honecker bosszúja'-ként csúfoltuk az utcán szembejövő Warbikat, de ma már örömteli mosollyal tisztelgünk egy-egy működő példányt látva. Most itt a lehetőség, hogy újra beleszagoljunk a '70-es, '80-as évek hangulatiságába egy olyan járgány segítségével, melyből 152 657 darabot gyártottak összesen.
A 21. században igazán szerencsésnek érezheti magát, aki egy még kiemelkedően jó állapotú Warbi kormánya mögé ülhet. Ráadásul ezzel az élményvezetéssel egy vagány autocross pályán tehet pár nosztalgiával átitatott kört a retro járgánnyal. A pálya pedig nem máshol található, mint a festői Pilisben. Retro Rally élmény egy nem mindennapi helyszínen. Bármilyen korosztály számára felejthetetlen program, mivel az idősebbeknek ez volt a hétköznapok megszokott, ámde nem mindig elérhető formája, a fiatalok számára pedig egy igazi régimódi négykerekű, amivel betekintést nyerhetnek a múlt évezred autós világába.
A hab a tortán pedig, hogy Magyarország első Dakar-os versenyzője, Fülöp Imre ül a jobb egyben, egy kis segítséget nyújtva a "lóerőkergetéshez".
Egyedi, felejthetetlen, RETRO élmény mindenkinek!

Elsőkerék
hajtás
160 KM / H
58 LE
100km/h
25 :) MP
1300 cm3
manuál

Válassz pályát

Retro Rally Aréna
Piliscsév

Retro Rally Aréna

Piliscsév
1400 m

Tökéletes terep ahhoz, hogy összepiszkoljuk magunkat egy kis autocross/rally élmény során. A csapott nyolcas formának köszönhetően, gyorsító egyenesekkel és nagyívű kanyarokkal tarkított pálya fogad itt minket, melyben elrejtettek egy-két erősebb kanyart is a móka kedvéért.

Opció kiválasztása

2 kör | 2 km
Összesen: 9.900,- Ft
kosar-ikon Created with Sketch. Kosárba rakom

Választható Média csomagok

Retro Rally Aréna - 2 kör | 2 km
9.900,- Ft
kosar-ikon Created with Sketch. Kosárba

Mit - hogyan

1
start
"Az első lépés a legfontosabb. Azaz meg kell határozni, hogy melyik is a "kedvenc". Melyik autó az, amit biztos, hogy ha álmodból is keltenek fel, azonnal elvinnél egy körre. Ha esetleg ajándékba veszed az élményvezetést, akkor pedig jó alaposan járj utána, hogy az ajándékozott melyik típus szerelmese. Hogy ha pedig pár bátorító gondolatra lenne szükséged, ügyfélszolgálatunk a rendelkezésedre áll."
2
első lépések
"Miután sikerült az autót kiválasztani, már csak azt kell eldönteni, hogy milyen módon szeretnénk kipróbálni magunkat és a négykerekűt. Autó és persze szolgáltató függő, de van lehetőség igazi versenypályán letesztelni magadat, esetleg egy városi vezetés alkalmával gurulni egyet, de van arra is mód, hogy fél vagy akár több napra is kibéreld az álom járgányt."
3
Megrendelés
"Miután sikerült összerakni, hogy melyik autót és, hogy hol szeretnéd vezetni, vagy esetleg ajándékozottadnak raktál össze egy felejthetetlen csomagot, már csak azt szükséges kiválasztanod, hogy milyen formában szeretnéd átvenni az élményautózás voucherét. Lehetőséged van akár online, azonnal letölteni, de ha ajándéknak szánod, akkor rendelkezésre áll elegáns mappa, doboz és persze számos kiszállítási/átvételi lehetőség."
4
Egyeztetés az élményautózáshoz
"Ha már kézben a kiválasztott élményvezetés vouchere, nincs más dolgod mint a rajta található elérhetőségeken regisztrálni az adott szolgáltató partnerünknél. "
5
élményre fel!
"Már csak a megbeszélt időpontban kell ott lenned és megismerkedhetsz a választott autóval. Amennyiben élményvezetésre kaptál vouchert, partnereinknél egy felelősségvállalási nyilatkozat aláírását és jogosítványod bemutatását követően már ülhetsz is a kormány mögé. (Ettől egyedül az autóbérlés feltételei térnek el ). Ha RaceTaxi/Drift Taxi/élményautózás vouchered van, akkor pedig nincs más dolgod mint beülni a profi pilóta mellé és élvezni a száguldást."

Fontos információk

Az élményvezetés vouchere 12 hónapig érvényes. Ez idő alatt, főleg  szezonban, márciustól októberig lehet/érdemes időpontot foglalni.
Az autózásról készült fotókat, belső kamerás felvételt a résztvevő  megkapja ajándékba, melyhez csak egy adathordozót szükséges  magával vinnie;
A felejthetetlen program 1 fő Wartburg vezetését tartalmazza;
A programon, profi instruktorok/versenyzők segítik a pilótákat;
Az autó vezetésének kritériuma egyedül az érvényes B kategóriás jogosítvány  megléte;
Az élményvezetés során rengeteg információ elsajátítható a vezetés  technikáiról;
Az autózást teljes mértékben kizáró ok, ha valaki ittas, illuminált  állapotban érkezik a vezetésre;
Mindig az ügyfél vezet, a jobb első ülésen helyet foglaló Instruktor  útmutatásait követve;
Az élményvezetés teljes mértékben egyénre szabott, az ügyfelek  igényeinek maximális figyelembevételével;

Videók

Miért válassz minket?

10 éve a piacon vagyunk
Kizárólag csak olyan élményautós partnerekkel dolgozunk a magyar piacról, akik már bizonyítottak az elmúlt évek során. Azaz megbízható járművekkel, profi csapattal és persze a megfelelő tudással/engedélyekkel rendelkeznek ami egy tökéletes élményvezetéshez szükséges.
Miénk az egyik legerősebb verda
Cégcsoportunk tulajdonában van Magyarország egyik legerősebb izomautója, melyet versenypályán lehet vezetni. Egyedi, sorszámozott, gyári darab.
Ajándék kiegészítők
Hogy az élményvezetés maradandó és még kézzelfoghatóbb emlék maradjon, szabadon válogathatsz kiegészítőink között, melyek mindegyike egyedi darab és tökéletesen passzolnak egy ilyen meglepetéshez.
Díszcsomagolást is adunk
Segítünk, hogy egyedi, elegáns formában tudd átadni ajándékod. Minden egyes autó, saját mappát kapott, így az élményvezetések voucherei, exkluzív megjelenést kaphatnak ha szeretnéd. .
Videót készítünk rólad
A legtöbb élményautós partnerünk - akikkel karöltve minőségi szolgáltatást szeretnénk nyújtani ügyfeleink részére - az autózásokról készült profi videofelvételeket elérhetővé teszi, így maradandóvá téve az élményt.

Vásárlóink mondták