Ford Mustang Shelby GT500 Eleanor ÉlményVezetés | BF 23

Nem káprázik a szemed. Ez tényleg egy 1968-as, sorszámozott Shelby GT 500-as. A Tolvajtempó c. filmben, oly nagy sikert aratott Eleanor. Egy olyan kultikus amerikai izomautó, melyből nem sok mászkál európa útjain. Sőt, akinek esetleg a tulajdonába kerül egy ilyen gyönyörű darab, az biztos, hogy a garázs legmélyén tartja, selyemponyva alatt. De ezzel az egy darabbal nem így gondolták barátaink. Az USA -ból érkező, Ford Mustang azért utazott ide hozzánk, hogy Magyarországon egyedülálló módon, a kormánya mögé ülhessünk és közelebbi barátságot köthessünk a motortérbe szuszakolt 300 lóerővel. A négykerekűek szerelmeseinek, legyen szó német, japán, olasz vagy amerikai autó fanatikusról, egytől egyig izzadni kezd a tenyere, ha már csak az autó közelébe ér. Az 5.0 literes, V8 -as motor szimfóniájától pedig, az ember szíve azonnal kalapálni kezd, mintha újra szerelembe esett volna és persze első látásra.
Az autó kultusza alázatra és tiszteletre int minket, hiszen nem véletlenül került be az említett amerikai filmbe sem.
Mivel igen nehéz szavakba önteni az érzést, így csak annyit mondhatunk, hogy KI KELL PRÓBÁLNI!

Hátsókerék
hajtás
240 KM / H
300 LE
100km/h
4.9 MP
5000 cm3 | V8
manuál

Válassz pályát

DRXRing
Kiskunlacháza
EuroRing
Örkény
M-RING
Monorierdő
Balaton Park Circuit
Balatonfőkajár

DRXRing

Kiskunlacháza
2200 m

A versenypálya olyan élményautózást tesz lehetővé, ahol nem számít a sebesség. A reptér pályáján nincsenek szűk terek és keskeny kanyarok, biztonságos, nagy bukóterekkel rendelkezik. Nagysebességű versenypálya, gyors kanyarokkal, hosszú egyenessel.

Opció kiválasztása

-23%
2 kör | 4,4 km
Összesen: 79.900,- Ft59.900,- Ft
Jelenleg nem elérhető!
* FONTOS INFORMÁCIÓ: Az akciós programok voucherei rövidebb lejáratúak mint általában, illetve nem minden pálya szerepel a kedvezményes ajánlatoknál.
DRXRing - 2 kör | 4,4 km
59.900,- Ft
Jelenleg nem elérhető!

Program menete

1
start
"Előre leegyeztetett időpontban várják a szerencsés pilótát a választott versenypályán."
2
első lépések
"A helyszínen megtörténik a szükséges regisztráció a vezetést illetően."
3
a találkozás
"Egy kis ismerkedéssel indul az élmény, hiszen a kormány mögé csak azután bújik be az ember, ha már jobban szemügyre vette a paripát."
4
fontos instrukciók
"Az élményvezetést tekintve fontos infokkal látják el a pilótát, hogy minden simán, gördülékenyen menjen az autózás közben."
5
élményre fel!
"Már csak a gázpedált kell megtalálni és beletaposni. Innentől nincs is más feladat mint 100%-ig átadni magad az érzésnek és persze ne felejts el közben mosolyogni :)"

Fontos információk

 Az autózásokat előre meghatározott időpontokban tartják, a vezetési szezon általában márciusban indul.
A Black Friday kampány keretein belül vásárolt voucher hosszabbítására nincs lehetőség!
ÉRVÉNYES: 2024.05.31.
Az autózásról készült belső kamerás nyers felvételt a résztvevő  megkapja ajándékba, melyhez csak egy microSD kártyát szükséges  magával vinnie (minimum 16 GB maximum 64 GB);
A vezetések során fontos betartani a biztonsági előírásokat, hogy  mind az ajándékozott, mind pedig az autók épségét megőrizzük;
Az autó vezetésének kritériuma egyedül az érvényes B kategóriás jogosítvány;
Az autózást teljes mértékben kizáró ok, ha valaki ittas, illuminált  állapotban érkezik a vezetésre;
Mindig az ügyfél vezet, a jobb első ülésen helyet foglaló Instruktor  útmutatásait követve;
A felelősségvállalási nyilatkozat aláírásával kaució nélkül tudsz részt  venni a programon.

Videók

Miért válassz minket?

10 éve a piacon vagyunk
Kizárólag csak olyan élményautós partnerekkel dolgozunk a magyar piacról, akik már bizonyítottak az elmúlt évek során. Azaz megbízható járművekkel, profi csapattal és persze a megfelelő tudással/engedélyekkel rendelkeznek ami egy tökéletes élményvezetéshez szükséges.
Miénk az egyik legerősebb verda
Cégcsoportunk tulajdonában van Magyarország egyik legerősebb izomautója, melyet versenypályán lehet vezetni. Egyedi, sorszámozott, gyári darab.
Ajándék kiegészítők
Hogy az élményvezetés maradandó és még kézzelfoghatóbb emlék maradjon, szabadon válogathatsz kiegészítőink között, melyek mindegyike egyedi darab és tökéletesen passzolnak egy ilyen meglepetéshez.
Díszcsomagolást is adunk
Segítünk, hogy egyedi, elegáns formában tudd átadni ajándékod. Minden egyes autó, saját mappát kapott, így az élményvezetések voucherei, exkluzív megjelenést kaphatnak ha szeretnéd. .
Videót készítünk rólad
A legtöbb élményautós partnerünk - akikkel karöltve minőségi szolgáltatást szeretnénk nyújtani ügyfeleink részére - az autózásokról készült profi videofelvételeket elérhetővé teszi, így maradandóvá téve az élményt.

Vásárlóink mondták