Ferrari ÉlményVezetés Csomag

Két autó és összesen 1230 lóerő.
Talán ennyit elég is lenne mondanunk, de azért egy pár szót mégis idebiggyesztünk az érdekesség kedvéért. A két olasz szupersportautóból nem sokat találni az utakon, igen nagy szerencse kell hozzá, hogy az ember lássa valamelyiket. Ezzel a tökéletes csomaggal, most nem csak hogy láthatod őket, de egy időben és helyen meg is ismerkedhetsz velük. Rakétáinkkal nagyjából 3 másodperc alatt tudsz 100 km/h-ra katapultálni álló helyzetből. Ez lefordítva annyit jelent, hogy még azt sem várják meg, hogy a szád fültől fülig görbüljön. Persze csak azután, hogy a gyorsulási erőtől használni tudd arcizmaidat. Profi versenypilótáink is, minden egyes autózás alkalmával váll, nyak és arcmasszázsért könyörögnek, de persze ez csekély ár azért az élményért, amit ez a két paripa ajándékoz pilótáinak.
Mi nem  tudtuk eldönteni, hogy melyiket is szeretjük jobban. Most itt az alkalom, hogy Te dönts! Irány a versenypálya!

Hátsókerék
hajtás
338 - 335 KM / H
570 - 670 LE
100km/h
3.1 - 2.7 MP
4500 cm3 V8 | 3900 cm3 V8 Ikerturbo
automata

Válassz pályát

DRXRing
Kiskunlacháza

DRXRing

Kiskunlacháza
2200 m

A versenypálya olyan élményautózást tesz lehetővé, ahol nem számít a sebesség. A reptér pályáján nincsenek szűk terek és keskeny kanyarok, biztonságos, nagy bukóterekkel rendelkezik. Nagysebességű versenypálya, gyors kanyarokkal, hosszú egyenessel.

Opció kiválasztása

2 + 2 kör | 4,4 + 4,4 km
Összesen: 167.900,- Ft
kosar-ikon Created with Sketch. Kosárba rakom
DRXRing - 2 + 2 kör | 4,4 + 4,4 km
167.900,- Ft
kosar-ikon Created with Sketch. Kosárba

Válassz hozzá ajándék kiegészítőt

Hogy Ferrari sofőrnek született az nem kérdés, de az igen, minek örülne még, hogy felejthetetlen maradjon az élmény? Az olasz szupersportautók szerelmeseinek tuti ajándékkiegészítő. Otthoni pihizősnek? Felvágósnak a haverok előtt? Esetleg néha hordós, nosztalgiázósnak?
Legyen szó bármelyikről, az biztos, hogy ez az egyedi póló tökéletes ajándék lehet egy Ferrari 458 Italia élményvezetés mellé.

- A pólón található minta ultravékony, légáteresztő és szinte kitapinthatatlan, ami kellemes viseletet biztosít.
- A mosási útmutatót követve éveken át tartós marad, nem hámlik le és nem repedezik szét.

Darab
1 db
Méret
Válassz méretet
M
L
XL
XXL
Szín
kék
sportszürke
denim
Összesen: 5.990,- Ft

Mit - hogyan

1
start
"Az első lépés a legfontosabb. Azaz meg kell határozni, hogy melyik is a "kedvenc". Melyik autó az, amit biztos, hogy ha álmodból is keltenek fel, azonnal elvinnél egy körre. Ha esetleg ajándékba veszed az élményvezetést, akkor pedig jó alaposan járj utána, hogy az ajándékozott melyik típus szerelmese. Hogy ha pedig pár bátorító gondolatra lenne szükséged, ügyfélszolgálatunk a rendelkezésedre áll."
2
első lépések
"Miután sikerült az autót kiválasztani, már csak azt kell eldönteni, hogy milyen módon szeretnénk kipróbálni magunkat és a négykerekűt. Autó és persze szolgáltató függő, de van lehetőség igazi versenypályán letesztelni magadat, esetleg egy városi vezetés alkalmával gurulni egyet, de van arra is mód, hogy fél vagy akár több napra is kibéreld az álom járgányt."
3
Megrendelés
"Miután sikerült összerakni, hogy melyik autót és, hogy hol szeretnéd vezetni, vagy esetleg ajándékozottadnak raktál össze egy felejthetetlen csomagot, már csak azt szükséges kiválasztanod, hogy milyen formában szeretnéd átvenni az élményautózás voucherét. Lehetőséged van akár online, azonnal letölteni, de ha ajándéknak szánod, akkor rendelkezésre áll elegáns mappa, doboz és persze számos kiszállítási/átvételi lehetőség."
4
Egyeztetés az élményautózáshoz
"Ha már kézben a kiválasztott élményvezetés vouchere, nincs más dolgod mint a rajta található elérhetőségeken regisztrálni az adott szolgáltató partnerünknél. "
5
élményre fel!
"Már csak a megbeszélt időpontban kell ott lenned és megismerkedhetsz a választott autóval. Amennyiben élményvezetésre kaptál vouchert, partnereinknél egy felelősségvállalási nyilatkozat aláírását és jogosítványod bemutatását követően már ülhetsz is a kormány mögé. (Ettől egyedül az autóbérlés feltételei térnek el ). Ha RaceTaxi/Drift Taxi/élményautózás vouchered van, akkor pedig nincs más dolgod mint beülni a profi pilóta mellé és élvezni a száguldást."

Fontos információk

A megvásárolt voucherek általánosságban 12 hónapig  érvényesek, felhasználásuk az adott szezonban lehetséges,  időjárástól függően általában Március és November között;
Voucheredet regisztrálni szükséges partnerünk honlapján  3 hónapon belül. Amennyiben ezt nem teszed meg, az  esetleges árváltozás miatt különbözeti díjat számolhatnak  fel!  A sikeres regisztrációt követően visszaigazolást kapsz az  általad megadott email címre, csak ezután tudsz időpontot  foglalni a vezetésre.  Email címmel és jelszóval lehet belépni a foglalási oldalra,  ahol a szabad helyek függvényében tudsz foglalni. Ha nem  látsz szabad helyet, célszerű többször ellenőrizni, mert  folyamatosan nyitják az új időpontokat a naptárban;  Sikeres foglalás esetén emailen elküldik a „Regisztrációs  jegyet”. Kérjük, hogy ezt a vezetés napján, vidd magaddal;
A nagy napon ajánlott a vezetés előtt 30 perccel a helyszínre  megérkezni, hogy nyugodtan, kényelmesen ki tudd tölteni  a felelősségvállalási nyilatkozatot és rákészülhess a  vezetésre, ha racetaxi vouchered van akkor természetesen  nincs nyilatkozat.
Az vezetések során fontos betartani a biztonsági előírásokat,  hogy mind az ajándékozott, mind pedig az autók épségét  megőrizzük;
Az autózást teljes mértékben kizáró ok, ha valaki ittas,  illuminált állapotban érkezik a vezetésre;
Az autózásról készült belső kamerás nyers felvételt a  résztvevő megkapja ajándékba, melyhez csak egy microSD  kártyát szükséges magával vinnie  (minimum 16 GB maximum 64 GB);
Mindig az ügyfél vezet, a jobb első ülésen helyet foglaló  Instruktor útmutatásait követve;
A felelősségvállalási nyilatkozat aláírásával kaució nélkül  tudsz részt venni a programon.

Videók

Miért válassz minket?

10 éve a piacon vagyunk
Kizárólag csak olyan élményautós partnerekkel dolgozunk a magyar piacról, akik már bizonyítottak az elmúlt évek során. Azaz megbízható járművekkel, profi csapattal és persze a megfelelő tudással/engedélyekkel rendelkeznek ami egy tökéletes élményvezetéshez szükséges.
Miénk az egyik legerősebb verda
Cégcsoportunk tulajdonában van Magyarország egyik legerősebb izomautója, melyet versenypályán lehet vezetni. Egyedi, sorszámozott, gyári darab.
Ajándék kiegészítők
Hogy az élményvezetés maradandó és még kézzelfoghatóbb emlék maradjon, szabadon válogathatsz kiegészítőink között, melyek mindegyike egyedi darab és tökéletesen passzolnak egy ilyen meglepetéshez.
Díszcsomagolást is adunk
Segítünk, hogy egyedi, elegáns formában tudd átadni ajándékod. Minden egyes autó, saját mappát kapott, így az élményvezetések voucherei, exkluzív megjelenést kaphatnak ha szeretnéd. .
Videót készítünk rólad
A legtöbb élményautós partnerünk - akikkel karöltve minőségi szolgáltatást szeretnénk nyújtani ügyfeleink részére - az autózásokról készült profi videofelvételeket elérhetővé teszi, így maradandóvá téve az élményt.

Vásárlóink mondták