Ferrari 488 GTB ÉlményVezetés | BF22

- Térdre Imához! -
Valami ilyesmi jut az ember eszébe amikor meghallja ennek a tűzpiros démonnak a hangját, miközben elhalad mellette a versenypályán. A földöntúli hang, mely a fülünkbe duruzsol, egy 670 lóerős, V8-as, Ikerturbós erőműhöz tartozik, mely nem egész három másodperc alatt katapultálja utasait 100km/h-ra. Érdemes azután kormánya mögé ülni, ha már meggyóntuk bűneinket, mert ennek a gépnek bizony lelke van. Őszintén az arcunkba vágja sportautó mivoltát, mint egy sértődött szerető, aki azt várja, hogy még tartson ez a románc. Az élményvezetésre érdemes párunkkal együtt érkezni, mert úgy nem kell magyarázkodni később otthon, hogy miért rabolta el a szívünket egy olasz szépség. Tapasztalatból tudjuk, hogy a hölgyek sem állnak ellen a csábításának és örömmel osztoznak/áldoznak az élményautózás oltárán, főleg ha egy ilyen gyönyörű paripáról van szó.

Hátsókerék
hajtás
335 KM / H
670 LE
100km/h
2.7 MP
3900cm3 | IkerTurbo | V8
automata

Válassz pályát

DRXRing
Kiskunlacháza
EuroRing
Örkény
Hungaroring
Mogyoród
M-RING
Monorierdő

DRXRing

Kiskunlacháza
2200 m

A versenypálya olyan élményautózást tesz lehetővé, ahol nem számít a sebesség. A reptér pályáján nincsenek szűk terek és keskeny kanyarok, biztonságos, nagy bukóterekkel rendelkezik. Nagysebességű versenypálya, gyors kanyarokkal, hosszú egyenessel.

Válassz időszakot

hétvégén
hétköznap
Hétköznapi csomag esetében a program voucherét kizárólag hétköznapokon megtartott élményautós rendezvényen használhatod fel!

Opció kiválasztása

-15%
2 kör | 4,4 km
Összesen: 89.900,- Ft76.500,- Ft
Jelenleg nem elérhető!
DRXRing - 2 kör | 4,4 km
76.500,- Ft
Jelenleg nem elérhető!

Válassz hozzá ajándék kiegészítőt

Hogy Ferrari sofőrnek született az nem kérdés, de az igen, hogy minek örülne még, hogy felejthetetlen maradjon az élmény. Az olasz szupersportautók szerelmeseinek tuti ajándékkiegészítő. Otthoni pihizősnek? Felvágósnak a haverok előtt? Esetleg néha hordós, nosztalgiázósnak?
Legyen szó bármelyikről, az biztos, hogy ez az egyedi póló, tökéletes ajándék lehet egy Ferrari 488 GTB élményvezetés mellé.

- A pólón található minta ultravékony, légáteresztő és szinte kitapinthatatlan, ami kellemes viseletet biztosít.
- A mosási útmutatót követve éveken át tartós marad, nem hámlik le és nem repedezik szét.

Darab
1 db
Méret
Válassz méretet
M
L
XL
XXL
Szín
kék
sportszürke
denim
Összesen: 5.990,- Ft

Mit - hogyan

1
start
"Az első lépés a legfontosabb. Azaz meg kell határozni, hogy melyik is a "kedvenc". Melyik autó az, amit biztos, hogy ha álmodból is keltenek fel, azonnal elvinnél egy körre. Ha esetleg ajándékba veszed az élményvezetést, akkor pedig jó alaposan járj utána, hogy az ajándékozott melyik típus szerelmese. Hogy ha pedig pár bátorító gondolatra lenne szükséged, ügyfélszolgálatunk a rendelkezésedre áll."
2
első lépések
"Miután sikerült az autót kiválasztani, már csak azt kell eldönteni, hogy milyen módon szeretnénk kipróbálni magunkat és a négykerekűt. Autó és persze szolgáltató függő, de van lehetőség igazi versenypályán letesztelni magadat, esetleg egy városi vezetés alkalmával gurulni egyet, de van arra is mód, hogy fél vagy akár több napra is kibéreld az álom járgányt."
3
Megrendelés
"Miután sikerült összerakni, hogy melyik autót és, hogy hol szeretnéd vezetni, vagy esetleg ajándékozottadnak raktál össze egy felejthetetlen csomagot, már csak azt szükséges kiválasztanod, hogy milyen formában szeretnéd átvenni az élményautózás voucherét. Lehetőséged van akár online, azonnal letölteni, de ha ajándéknak szánod, akkor rendelkezésre áll elegáns mappa, doboz és persze számos kiszállítási/átvételi lehetőség."
4
Egyeztetés az élményautózáshoz
"Ha már kézben a kiválasztott élményvezetés vouchere, nincs más dolgod mint a rajta található elérhetőségeken regisztrálni az adott szolgáltató partnerünknél. "
5
élményre fel!
"Már csak a megbeszélt időpontban kell ott lenned és megismerkedhetsz a választott autóval. Amennyiben élményvezetésre kaptál vouchert, partnereinknél egy felelősségvállalási nyilatkozat aláírását és jogosítványod bemutatását követően már ülhetsz is a kormány mögé. (Ettől egyedül az autóbérlés feltételei térnek el ). Ha RaceTaxi/Drift Taxi/élményautózás vouchered van, akkor pedig nincs más dolgod mint beülni a profi pilóta mellé és élvezni a száguldást."

Fontos információk

Az élményvezetés vouchere 3 hónapig érvényes. Ez idő alatt  időjárástól függően, szolgáltatópartnerünk pár alkalommal tudja megrendezni élményautós napjait. A HungaroRing esetében nyári  szezonban lesznek ezen időpontok megtartva.;
Az autózásról készült fotókat, belsőkamerás felvételt a résztvevő  megkapja ajándékba, melyhez csak egy SD kártyát szükséges  magával vinnie (minimum 16 GB maximum 64 GB);
A felejthetetlen program 1 fő, Ferrari 488 GTB vezetését tartalmazza;
A programon, profi instruktorok/versenyzők segítik a pilótákat;
Az autó vezetésének kritériuma egyedül a B kategóriás jogosítvány  megléte;
Az élményvezetés során rengeteg információ elsajátítható a vezetés  technikáiról;
Az autózást teljes mértékben kizáró ok, ha valaki ittas, illuminált  állapotban érkezik a vezetésre;
Mindig az ügyfél vezet, a jobb első ülésen helyet foglaló Instruktor  útmutatásait követve;
Az élményvezetés teljes mértékben egyénre szabott, az ügyfelek  igényeinek maximális figyelembevételével;

Videók

Miért válassz minket?

10 éve a piacon vagyunk
Kizárólag csak olyan élményautós partnerekkel dolgozunk a magyar piacról, akik már bizonyítottak az elmúlt évek során. Azaz megbízható járművekkel, profi csapattal és persze a megfelelő tudással/engedélyekkel rendelkeznek ami egy tökéletes élményvezetéshez szükséges.
Miénk az egyik legerősebb verda
Cégcsoportunk tulajdonában van Magyarország egyik legerősebb izomautója, melyet versenypályán lehet vezetni. Egyedi, sorszámozott, gyári darab.
Ajándék kiegészítők
Hogy az élményvezetés maradandó és még kézzelfoghatóbb emlék maradjon, szabadon válogathatsz kiegészítőink között, melyek mindegyike egyedi darab és tökéletesen passzolnak egy ilyen meglepetéshez.
Díszcsomagolást is adunk
Segítünk, hogy egyedi, elegáns formában tudd átadni ajándékod. Minden egyes autó, saját mappát kapott, így az élményvezetések voucherei, exkluzív megjelenést kaphatnak ha szeretnéd. .
Videót készítünk rólad
A legtöbb élményautós partnerünk - akikkel karöltve minőségi szolgáltatást szeretnénk nyújtani ügyfeleink részére - az autózásokról készült profi videofelvételeket elérhetővé teszi, így maradandóvá téve az élményt.

Vásárlóink mondták