Ford Mustang Shelby GT500 Eleanor ÉlményVezetés | BF22

Nem káprázik a szemed. Ez tényleg egy 1968-as, sorszámozott Shelby GT 500-as. A Tolvajtempó c. filmben, oly nagy sikert aratott Eleanor. Egy olyan kultikus amerikai izomautó, melyből nem sok mászkál európa útjain. Sőt, akinek esetleg a tulajdonába kerül egy ilyen gyönyörű darab, az biztos, hogy egy garázs legmélyén tartja, selyemponyva alatt. De ezzel az egy darabbal nem így gondolták barátaink. Az USA -ból érkező, Ford Mustang, azért utazott ennyit hozzánk, hogy Magyarországon egyedülálló módon, a kormánya mögé ülhessünk és közelebbi barátságot köthessünk a motortérbe szuszakolt 300 lóerővel. A négykerekűek szerelmeseinek, legyen szó német, japán, olasz vagy amerikai autó fanatikusról, egytől egyig izzadni kezd a tenyere, ha már csak az autó közelébe ér. Az 5.0 literes, V8 -as motor szimfóniájától pedig, az ember szíve azonnal kalapálni kezd, mintha újra szerelembe esett volna és persze első látásra.
Az autó kultusza alázatra és tiszteletre int minket, hiszen nem véletlenül került be az említett amerikai filmbe sem.
Mivel igen nehéz szavakba önteni az érzést, így csak annyit mondhatunk, hogy KI KELL PRÓBÁLNI!

Hátsókerék
hajtás
240 KM / H
300 LE
100km/h
4.9 MP
5000cm3 | V8
manuál

Válassz pályát

DRXRing
Kiskunlacháza
EuroRing
Örkény
Hungaroring
Mogyoród
M-RING
Monorierdő

DRXRing

Kiskunlacháza
2200 m
A versenypálya olyan élményautózást tesz lehetővé, ahol nem számít a sebesség. A reptér pályáján nincsenek szűk terek és keskeny kanyarok, biztonságos, nagy bukóterekkel rendelkezik. Nagysebességű versenypálya, gyors kanyarokkal, hosszú egyenessel.

Válassz időszakot

hétvégén
hétköznap
Hétköznapi csomag esetében a program voucherét kizárólag hétköznapokon megtartott élményautós rendezvényen használhatod fel!

Opció kiválasztása

-30%
2 kör | 4,4 km
Összesen: 79.900,- Ft63.900,- Ft
Jelenleg nem elérhető!
DRXRing - 2 kör | 4,4 km
63.900,- Ft
Jelenleg nem elérhető!

Válassz hozzá ajándék kiegészítőt

Ford Mustang Shelby GT500 Eleanor élményvezetés mellé ajánljuk kiegészítő ajándékként, hiszen a vezetés élménye örökre megmarad az ajándékozott számára, de így egy kézzel fogható emléke is lesz, melyre nézve mindig az a bizonyos nap fog eszébe jutni. 

Anyaga: Kerámia
​Űrtatalom: 300 ml

Darab
1 db

Összesen: 1.990,- Ft

Program menete

1
start
"Előre leegyeztetett időpontban várják a szerencsés pilótát a választott versenypályán."
2
első lépések
"A helyszínen megtörténik a szükséges regisztráció a vezetést illetően."
3
a találkozás
"Egy kis ismerkedéssel indul az élmény, hiszen a kormány mögé csak azután bújik be az ember, ha már jobban szemügyre vette a paripát."
4
fontos instrukciók
"Az élményvezetést tekintve fontos infokkal látják el a pilótát, hogy minden simán, gördülékenyen menjen az autózás közben."
5
élményre fel!
"Már csak a gázpedált kell megtalálni és beletaposni. Innentől nincs is más feladat mint 100%-ig átadni magad az érzésnek és persze ne felejts el közben mosolyogni :)"

Fontos információk

Az élményvezetés vouchere 3 hónapig érvényes. Ez idő alatt  időjárástól függően, szolgáltatópartnerünk pár alkalommal tudja megrendezni élményautós napjait. A HungaroRing esetében nyári  szezonban lesznek ezen időpontok megtartva.;
Az autózásról készült fotókat, belsőkamerás felvételt a résztvevő  megkapja ajándékba, melyhez csak egy SD kártyát szükséges  magával vinnie (min. 16 GB max. 64 GB class 10);​
A felejthetetlen program 1 fő, Ford Mustang Shelby GT 500 vezetését  tartalmazza;
A programon, profi instruktorok/versenyzők segítik a pilótákat;
Az autó vezetésének kritériuma egyedül a B kategóriás jogosítvány  megléte;
Az élményvezetés során rengeteg információ elsajátítható a vezetés  technikáiról;
Az autózást teljes mértékben kizáró ok, ha valaki ittas, illuminált  állapotban érkezik a vezetésre;
Mindig az ügyfél vezet, a jobb első ülésen helyet foglaló Instruktor  útmutatásait követve;
Az élményvezetés teljes mértékben egyénre szabott, az ügyfelek  igényeinek maximális figyelembevételével;

Videók

Miért válassz minket?

10 éve a piacon vagyunk
Kizárólag csak olyan élményautós partnerekkel dolgozunk a magyar piacról, akik már bizonyítottak az elmúlt évek során. Azaz megbízható járművekkel, profi csapattal és persze a megfelelő tudással/engedélyekkel rendelkeznek ami egy tökéletes élményvezetéshez szükséges.
Miénk az egyik legerősebb verda
Cégcsoportunk tulajdonában van Magyarország egyik legerősebb izomautója, melyet versenypályán lehet vezetni. Egyedi, sorszámozott, gyári darab.
Ajándék kiegészítők
Hogy az élményvezetés maradandó és még kézzelfoghatóbb emlék maradjon, szabadon válogathatsz kiegészítőink között, melyek mindegyike egyedi darab és tökéletesen passzolnak egy ilyen meglepetéshez.
Díszcsomagolást is adunk
Segítünk, hogy egyedi, elegáns formában tudd átadni ajándékod. Minden egyes autó, saját mappát kapott, így az élményvezetések voucherei, exkluzív megjelenést kaphatnak ha szeretnéd. .
Videót készítünk rólad
A legtöbb élményautós partnerünk - akikkel karöltve minőségi szolgáltatást szeretnénk nyújtani ügyfeleink részére - az autózásokról készült profi videofelvételeket elérhetővé teszi, így maradandóvá téve az élményt.

Vásárlóink mondták